Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Az utóbbi években az új lakásokkal kapcsolatban szinte minden elemzésben az árak töretlen emelkedéséről hallhattunk, így sokszor úgy tűnik, mintha a végtelenségig emelkednének az árak. Elég azonban csak néhány évet visszatekinteni az időben, amikor új lakást ingyenes autóbeálló és konyhabútor nélkül esélytelen volt eladni. A kérdés tehát az, hogy eljön-e a mostani piacon is egy ahhoz hasonló időszak és ha igen, mikor kerülhet rá sor.

A budapesti új lakások folyamatosan drágulnak, ami elsősorban a már sokat emlegetett építőanyagok és munkaerő költségeinek növekedésével magyarázható. Az OTP Jelzálogbank Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint míg 2015-ben 450 ezer forint volt a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára, addig 2016-ban már elérte az 500 ezer forintot, az idei átadású lakások pedig 560 ezer forintos fajlagos ár körül vásárolhatók meg, legalábbis az, ami még nem talált gazdára. A jövő évben elkészülő lakások esetében viszont már biztos, hogy az átlagár meghaladja a 600 ezer forintot is.

Jövőre indulhatnak a tömeges átadások


Azt, hogy meddig tarthat az újlakás boom, nehéz megjósolni. Az alacsonyabb áfát a lakásépítők rohamtempóban próbálják kihasználni, így kínálatban egészen biztosan bővülést látunk 2019-ig. Az építési engedélyek száma Budapesten ugyanis már most közelíti a válság előtti értékeket, a használatbavételi engedélyek száma ugyanakkor még csak harmada az engedélyek számának. Ez tehát azt jelenti, hogy a mostani szintekhez képest a következő két évben háromszor annyi lakást adhatnak át évente Budapesten, míg a mélyponthoz képest közel hatszor annyit.

Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

A kereslet még mindig lépést tud tartani a növekvő kínálattal, az átlagos eladási idő azonban emelkedik. Míg 2016 első két negyedévében még a 80 négyzetméternél nagyobb lakásokat is átlagosan 8 hónap alatt eladták - az 50 négyzetméternél kisebb új lakásokat kevesebb, mint 5 hónap alatt - addig 2017 elején a nagyobb méretű új lakások értékesítési ideje közel 12 hónapra, az 50 négyzetméter alattiaké pedig közel 7 hónapra hosszabbodott.

Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Forrás: Budapesti Lakáspiaci Riport


A vásárlók tehát egyre inkább olyan lakásokat vásárolnak szívesen, ahol már elkezdődött az építkezés, a tervasztalról történő vásárlást egyre kockázatosabbnak látják.

A vásárlás előtt állóknak jó lehetőséget kínál a szeptember 29. - október 1. között, a Millenárison megrendezendő Lakás 2017 Kiállítás és Vásár, ahol az érdeklődők személyesen is beszélhetnek a fejlesztőkkel, valamint hasznos előadásokat hallgathatnak meg az aktuális piaci folyamatokról.

Megjelentek az akciós lakások?


A kedvezménnyel kínált lakások széles körű megjelenéséről ugyan még nem beszélhetünk, egyelőre csak két esetben találkoztunk árcsökkentéssel. Az Astorián épülő Loft Astoria projektjében kínálnak 5 százalékkal olcsóbban lakásokat most, mint az értékesítés kezdetén, ott azonban még ez is 1,1 millió forintos négyzetméterárakat jelent. A másik projekt, ahol nyár végéig 6-7 százalékos kedvezményt adnak a II. kerületi Europa Residence, ahol egy 49 négyzetméteres lakást kínálnak 690 ezer helyett 650 ezer forintos négyzetméteráron. A válság alatti akciók tömeges megjelenéséről tehát még nincs szó, de mindenképpen fontos, hogy van olyan fejlesztő, aki már elgondolkodott a kedvezményen.
Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Mit gondolnak a fejlesztők?


Míg a válság alatt sok beruházó különböző akciókkal vagy ajándékokkal próbálta magához csábítani a vásárlókat, addig a mostani élénkebb piacon úgy tűnik, nincs szükség ilyen megoldásokra. A Cordia saját vásárlói körében elvégzett felmérése szerint elsősorban a lokáció és a fejlesztő ismertsége, megbízhatósága és válságállósága alapján választanak új otthont a vásárlók - mondta el Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. A nagyon látványos, nagyvonalú "ajándékcsomag" számos esetben azon fejlesztők eszköze maradt, amelyek kevésbé vonzó helyszínen építkeznek, így valahogyan vonzóbbá kell tenniük az adott lakásokat. A jelenlegi körülmények között nincs szükség látványos akciókra ahhoz, hogy a lakásainkat a tervezettnek megfelelő ütemben tudjuk értékesíteni, ugyanakkor minden egyes projektünk esetében egyedileg döntünk arról, hogy szükség van-e és ha igen, milyen eladásösztönző kedvezményekre - tette hozzá a szakember.

A jelenlegi piaci környezet nem indokolja a kedvezményeket. Csökken az eladatlan ingatlanok száma és megfelelően élénk emellett a kereslet is. Ilyen környezetben egyenesen gyanús lenne egy akciós kínálat, főleg, hogy eleve bizalomhiány van az új, ismeretlenebb fejlesztőkkel szemben - világított rá Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője.

Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Az akciós lakásokra és különböző ajándékokra tehát úgy tűnik egyelőre várniuk kell a vásárlóknak, a mostani piacon továbbra is erősebb a kereslet mint a kínálat, különösen addig, amíg a lakásépítések első nagy hulláma el nem készül. Azt követően már elképzelhető, hogy élesedni fog valamelyest a fejlesztők közti verseny, így ha a beruházók gyorsan szeretnének túladni az ekészült lakásaikon akkor jelenhetnek meg nagyobb számban a lakások mellé kínált különböző ajándékok, kedvezmények.

Forrás

Főlap Ingatlan Megjelentek a piacon az akciós lakások - Véget érhet az áremelkedés Magyarországon?

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
723
Cikkmegtekintések találatai
122762

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz