Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?

Robbanásszerűen megnövekedett a panellakások ára az elmúlt években, különösen Budapesten, ahol egyes nagyobb alapterületű otthonokért több mint 30 millió forintot is elkérnek a felkapottabb helyeken. Elgondolkodtató azonban, hogy vajon meddig bírják ezek az épületek, és érdemes-e ennyi pénzt áldozni az ilyen ingatlanokra. Sokak szerint még 50-100 évig is bírhatják, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy pontosan milyen házban vásárolunk. Bár statikailag rácáfoltak az építésükkor nekik jósolt élettartamra, a gépészeti rendszereikkel biztosan kezdeni kell valamit, ami nem kevésbé pénzbe kerülhet, ráadásul nem csak rajtunk, hanem az egész lakóközösségen múlik a megvalósításuk.

Az elmúlt két évben jelentősen emelkedtek a lakásárak Magyarországon, a panelek pedig reneszánszukat élik, a korábbi diszkontjuk óriásit csökkent a téglalakásokhoz képest. Ma pedig már szinte meg sem lepődünk, amikor 30 millió forintért kínálnak egy-egy nagyobb, felkapottabb lakótelepen lévő házgyári lakást. A népszerűségük növekedésében jelentős szerepet játszott, hogy kevesebb pénzzel is bele lehet vágni a vásárlásba, amihez jól jön, hogy 2015 közepétől használt lakásvásárláshoz is elérhetővé vált ismét az otthonteremtési támogatás, ami az alacsonyabb árak miatt, még nagyobb arányban segíti a vevőket a lakásvételárához képest. A kereslet felfutását pedig az árak is követték.

Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?


A Duna House panellakás árindexe alapján, például a panelek Kelet-Magyarországon közel 57 százalékkal, Nyugat-Magyarországon pedig több mint 51 százalékkal növekedtek, miközben a téglalakások esetében 37,5 illetve 43,4 százalékos drágulás volt megfigyelhető. Ennek hatására keleten már több mint 23 százalékkal, nyugaton pedig 9 százalékkal többet kell fizetni értük a 2008-ban megfigyelhetőhöz képest, miközben a téglalakások árai nagyjából a válság előtti szinten állnak. Még nagyobb volt a rally Budapesten, ahol a panelek árai megduplázódtak a 2013-as mélypontjukhoz képest a DH adatai alapján, míg a téglalakások esetében 24 százalék alatt maradt a változás a 2008-as szinthez képest.

Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?


Hihetetlen magasságokban az árak


Az FHB adatai szerint a legdrágább Lágymányosi lakótelepen a 460 ezer forintot is meghaladja a fajlagos panelár, de Vizafogóin is átlépi a négyzetméterár a 400 ezer forintot, a Pók utcain pedig közelíti azt. Mindez azt jelenti, hogy igencsak mélyen kell a pénztárcájába nyúlnia annak, aki az előbbi környékeken szeretne panellakást vásárolni. 18-20-25-30 millió forintnál kisebb összeggel szinte esély sincs ezeken a területeken akár még egy kisebb lakás megvásárlására sem.

Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?


De mégis mennyire sokáig bírhatják a panelek?


A hazai házgyári épületek élettartamát az építéskor 50 évre tervezték. A nagy panelépítési láz a 60-as években indult, és a 70-80-as években érte el csúcspontját, az említett idő alatt körülbelül 800 ezer panellakás készült el. Mindez azt jelentené, hogy a panelek az eredetileg tervezett élettartamuk végéhez közelednének mára az előzetes elképzelések szerint, ami igencsak érzékenyen érinthetné a most abban élőket, és elgondolkodtathatná a most vásárlást tervezőket.

A panelek helyzete szerencsére azonban nem ennyire sötét, azóta már többen, többször is hangoztatták, hogy a korábban 50 évnek gondolt élettartam ennél jóval hosszabb lehet, akár további 50-100 évet is kibírhatnak ezek az épületek, statikailag állékonyak. Fontos, azonban megjegyezni, hogy az egyes épületek között jelentős különbségek lehetnek, míg ugyanis az elemeket 2-3 házgyár készítette, vagyis emiatt nagyon hasonlóak, a kivitelezésükben komoly eltérések lehetnek. Például abban, hogy a csomópontokat megfelelően kibetonozták-e, vagy csak eltakarták, és az úgy nevezett zippzárvasakat ki sem hajlították az időhiány miatt. Ezekből ugyanis már lehetnek előre nem látható problémák, illetve abból, ha szerkezethez valamilyen úton vízszivárog, ugyanis a vasbeton szerkezet részei elkorrodálódhatnak. Összességében azonban azt lehet mondani, hogy az épületek felújíthatóak, az más kérdés, hogy ez mennyire gazdaságos valósítható meg.

Bár a panelek összedőlésétől nem kell tartani, bőven vannak olyan felújítandó valók az épületeken, amelyeket a megfelelő életminőség érdekében nem lehet sokáig elodázni. A legtöbb problémát a gépészeti rendszerük, illetve az elektromos hálózatuk jelenti. A hőszigetelésük rossz, illetve a nyílászáróikat is cserélni kell. Ezek pedig komoly összegeket felemésztő munkálatok. Igaz a programoknak köszönhetően az utóbbi kettő esetében komoly számban valósultak meg beruházások, a gépészettel és áramhálózattal kapcsolatos felújítások azonban messze nem mutatnak ilyen arányt.

Milyen műszaki paraméterekre kell figyelni?


Panel és panel között tehát jelentős különbség lehet. A következőkben betekintést nyújtunk abba, hogy pontosan mit is érdemes megnézni, mielőtt a panellakás vásárlás útjára lépnénk:

Szigetelték-e a házat?

A panelek egyik legnagyobb problémája a szigeteléssel van, bár elsőre azt gondolhatjuk, hogy a néhány évvel ezelőtti áfacsökkentés miatt megszelídült költségeket - legyenek bármekkorák - könnyen ki tudjuk fizetni, azért egy szélső, vagy kevésbé jó fekvésű lakás esetében érhetnek kellemetlen meglepetések. Még ha mi úgy is gondoljuk, hogy bármekkora összeget hajlandóak vagyunk kifizetni a fűtésért, előállhat olyan eset, mikor egyszerűen a lakást nem lehet mondjuk 19 foknál melegebbre fűteni a szerencsétlen fekvése miatt. Ebben az esetben pedig csak maximum a plusz hősugárzó beüzemelése marad, ha melegebbet szeretnénk. De nem csak a fűtés okozhat problémát, nyáron a meleget ugyanúgy nem tartja kint egy rosszul szigetelt ház, a légkondicionálás beszereltetése pedig minden helyiségben komoly összegbe kerülhet.

Milyen gépészeti felújításokat végeztek?

Bár sokan csak a szigetelésre koncentrálnak, ennyi idős épületeknél nagyon fontosak a gépészeti felújítások is. A szennyvíz és vízvezetékek is elhasználódhattak az évek alatt, egyes házakban például rendszeres a vízstrangok hibája, a csőtörések. Szintén érdemes rákérdezni, hogy a szellőző rendszer esetében milyen korszerűsítések történtek, ha ugyanis nem működik megfelelően, növekszik a penészedés veszélye. A régi szellőzőrendszereket ráadásul sok helyen fa nyílászárókhoz tervezték, míg az ablakcserét követően a teljesen légmentesen záró ablakok miatt már ennél is nagyobb szellőzőteljesítményre lenne szükség.

Miért érdekes mindez?


A fentiekre elsősorban azért érdemes figyelni, mivel ezek olyan munkálatokat, amelyeket magunk nem tudjuk elvégeztetni, ahhoz a lakók összefogására van szükség. Az olyan ház, ahol semmilyen vagy csekély mértékű felújítás történt sok jóval nem kecsegtethet. Hiába újítjuk fel ugyanis akár újszerűen a saját lakásunkat, ha egy csőtörés miatt leáztat a szomszéd, vagy a szellőzőrendszer nem megfelelő működése miatt mindig tudjuk, hogy mi lesz a vacsora az alattunk lakónál.
Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?
Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?Magnólia Ház
Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?Fáy 85

Forrás

Főlap Ingatlan Összedőlnek-e a méregdrága panelek? - Te mernél 30 milliót adni értük?

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
727
Cikkmegtekintések találatai
126368

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 84 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz