Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Csak hátradőlünk, és a lakásunk keresi nekünk a pénzt

A lakásvásárlás egyben egy befektetési döntésnek is számít, és mivel vagyonunk jelentős részét tartjuk ingatlanban, nagyon nem mindegy, hogy pontosan hogyan alakul otthonunk értéke a jövőben. Nem csak általában a lakásárak alakulását érdemes azonban figyelni, hanem azt is, hogy a saját otthonunk értéke várhatóan hogyan alakul majd a környék, vagy a város más részeihez képest. Ha ugyanis az otthonunk olyan területen helyezkedik el, amely felértékelődés előtt áll, egy későbbi eladásnál plusz hozamot realizálhatunk. Budapesten belül korábban - részben a 4-es metrónak köszönhetően - a XI. kerület teljesített ebből a szempontból az egyik legjobban, ráadásul e városrész kilátásai a jövőre nézve is kedvezőek lehetnek.

A saját otthon vásárlása - akármennyire nem így gondolunk rá - valójában egy hosszú távú befektetési döntés. Ha saját lakással rendelkezünk, az általában egyben azt is jelenti, hogy vagyonunk jelentős részét tartjuk ingatlanban, ami igazán indokolttá teszi, hogy külön figyelmet szenteljünk annak, hogy miként alakulhat e befektetésünk értéke a jövőben.

A legtöbben azonban maximum csak annyit gondolnak végig, hogy a jövőben áremelkedésre vagy árcsökkenésre számítanak-e a lakáspiacon, pedig az az igazán nagy kérdés, hogy az általunk kinézett lakás ára hogyan alakul a többi lakóingatlan értékéhez képest. A legjobban ugyanis akkor járunk, ha olyan helyen tudunk ingatlant venni, ami felértékelődés előtt áll a város más részeihez képest, hiszen így egy későbbi eladás során plusz hozamra tehetünk szert.

Egy terület felértékelődésében számos tényező szerepet játszhat, bizonyos közösségi fejlesztések, például parkok felújítása, kialakítása, egy adott területről az autós forgalom kitiltása, vagy egyes terek megújulása - elég csak a Corvin-negyedben lezajlott óriási áremelkedésre gondolni. Ide tartozik a közlekedési lehetőségek javulása is, mint például a 4-es metró megvalósulása, amit a XI. kerületi lakások árának alakulásán - mint a későbbiekben bemutatjuk - is meglátszott. A közösségi célokat szolgáló beruházások mellett az újlakás-fejlesztések is felértékelő hatással lehetnek, akár beépített, akár beépítetlen terület megújulásáról van szó.

Az új fejlesztések magasabb presztízst is hoznak a területnek, hiszen az új lakások vásárlói jellemzően stabilabb anyagi háttérrel rendelkeznek, akik körében a jövőben keresettebbé válhat a terület, felértékelve a már meglévő lakásokat is. Egy beépítetlen terület esetében az új fejlesztések egy önálló városrész kialakulását eredményezhetik, ami a magasabb státuszú vásárlókat vonzza, a több, párhuzamosan megvalósuló fejlesztés pedig végső soron egymást erősítheti a fenti folyamatban, hozzájárulva a kereslet növekedéséhez és ezáltal az árak emelkedéséhez. Erre jó példa a XI. kerület sasadi, madárhegyi része, mely az elmúlt pár évben jelentős átalakuláson ment keresztül, és Buda egyik prémium területévé nőtte ki magát.

Csak hátradőlünk, és a lakásunk keresi nekünk a pénzt

Hol történt extra felértékelődés Budapesten?


Budapesten több olyan terület is kitűnik a többi közül, ahol a város más részeihez képest jelentősen nagyobb áremelkedés volt tapasztalható a korábbi években. Ezek közé tartozik például a Belváros, de szintén az egyik nagy nyertesnek számít az elmúlt 10 év árváltozásai alapján a XI. kerület, amelynek szinte minden része a budapesti átlag feletti árnövekedést produkált. Ha a 2014 és 2015-ös átlagos árakat összevetjük a 2004-2005-ösökkel azt látjuk, hogy a XI. kerület legtöbb területe másfélszer jobban drágult a fővárosi átlaghoz képest. Ez nem minden, hiszen a kerület több területe még ennél is nagyobb mértékben "verte meg" lakásár-emelkedésben Budapest más részeit a Lakáspiaci Mozaik adatai szerint, amely a Zillowsztorik melléleteként jelent meg. Mindez azt is jelenti, hogy akik erre a kerületre szavaztak a lakásvásárláskor, meglehetősen jól jártak, hiszen otthonuk eladásakor plusz hozamot realizálhatnak.

Csak hátradőlünk, és a lakásunk keresi nekünk a pénzt

Melyek a jövő lokációi?


Azért, hogy megjósolhassuk, hogy a jövőben milyen árváltozások várhatóak, egyrészt figyelembe kell venni a múlt tendenciáit, másrészt célszerű előre is tekinteni. Érdemes felmérni, hol várhatóak jelentős fejlesztések, például bevásárlóközpont-, vagy irodaépítések - ezek pozitívan hathatnak a lakások felértékelődésére -, de azt is érdemes lehet megnézni, hogy a tömegesen végrehajtott lakásfejlesztések mely területet formálják át jelentősen.

Ebből a szempontból két kerület tűnhet ki a többi közül. Az egyik a XIII. kerület, amelyet egyszerre jellemeznek a korábbi gyár- és raktárövezetek helyén megvalósuló tömeges lakásépítések és a gomba módra szaporodó irodaházak. Ez a kerület azonban eddig is keresettnek számított és jelentős átalakuláson ment keresztül, így inkább a még kevésbé népszerű területein várható felértékelődés.

Csak hátradőlünk, és a lakásunk keresi nekünk a pénzt

Azok számára azonban, akik zöldebb, netán budai környezetre vágynak, a XI. kerület tűnhet az egyik jó választásnak. Ebben a dél-budai kerületben szintén jelentős irodaház-fejlesztések zajlanak, de lakásépítéseket is szép számmal találunk, amelyek további jelentős átalakulást hozhatnak az egyes területeknek. Sasad és Madárhegy térsége esetében például folytatódhat az átalakulás, az újabb projektek hatására egyre inkább egy "város a városban" terület alakulhat ki. Egyes beruházók a lakások mellett egyéb közösségi célú fejlesztéseket is terveznek, például a Cordia által jegyzett Sasad Resort lakópark esetében egy 8000 négyzetméteres, kizárólag a lakók által használható élményparkot is kialakítanak a héthektáros, parkosított, szellős elrendezésű telken. A lakások mellett ráadásul egy új bevásárlóközponttal és egy modern irodaházzal is gazdagodhat a környék, mégpedig a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, ami szintén hozzájárulhat a felértékelődéshez.

A cikk megjelenését a Cordia támogatta.

Forrás

Főlap Ingatlan Csak hátradőlünk, és a lakásunk keresi nekünk a pénzt

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
718
Cikkmegtekintések találatai
121171

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 66 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz