Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés

A keddi alapkőletétellel hivatalosan is elkezdődött a Kopaszi-gát melletti BudaPart építése. Az első ütem két lakóház és egy irodaház építésével indul, ami 265 lakást és 20 ezer négyzetméternyi irodaterületet jelent. Ez azonban csak a kezdet, a tervek szerint pár év múlva az új városrész 6 ezer embernek lehet a lakó- és 25 ezer embernek a munkahelye.

A fejlesztő Property Market Kft. egyidőben két lakóház és egy irodaház építését kezdi meg, amelyek közül a lakások 2018 év végére, az irodaház 2019 elejére készülhet el. Az eseményen ünnepi beszédet mondott Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes; Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, valamint Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazgatója.
Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés
A BudaPart látványterve, további információkért kattints a képre.

Árendás Gergely a Portfolio kérdésére elmondta, hogy az eddigi értékesítési adatok alapján a lakásokat saját és befektetési célra egyaránt vásárolják, jellemzően magyar vásárlók. Méret tekintetében a kisebb és a nagyobb, több szobás lakások egyaránt kelendők. A munkaerőhiány és az ebből adódó építési költségek emelkedése azonban érezhető a piacon, de ez nem befolyásolja az építkezést. A további ütemeknél jelentkező esetleges áremelkedéssel ugyanakkor a fejlesztő is számol. Ami a piacot illeti továbbra is nagy a kereslet, a bankok pedig csak a megbízható hátterű fejlesztőknek adnak hitelt, így az új lakások kínálatának bővülése fokozatosan mehet végbe. A szakértő szerint a következő években a kínálat egyre inkább felzárkózhat a kereslethez, de az egyensúly kialakulása még időbe telik.
Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés
A BudaPart látványterve, további információkért kattints a képre.

Újbuda mind a lakó-, mind az irodapiac szempontjából kedvező helyzetben van. A lakáspiacot tekintve a XI. kerület a főváros egyik legkeresettebb városrésze, az új lakások közül a második legtöbb ebben a kerületben épül. A kiadatlan irodák aránya pedig egész Budapesten itt a legalacsonyabb, 3,6 százalékos értékkel.
Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés
A BudaPart látványterve, további információkért kattints a képre.

A projektben a lakó- és irodaépületeken túl egy csökkentett gépjármű-forgalmú bevásárlóutcát is létrehoznak, de több sportpálya, hotel, óvoda és fitnesz létesítmények is létrejönnek. A gáttal együtt a terület teljes alapterülete 54 hektár, amiből 11 hektárt tesz ki a vízfelület.
Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés
A BudaPart látványterve, további információkért kattints a képre.

A három épület építésén túl a fejlesztő közcélú infrastrukturális beruházásokat is megvalósít, ezek között legfontosabb a Dombóvári út Rákóczi hídi felhajtója közlekedési csomópontjának átépítése és bővítése, belső út és közmű hálózat és a BudaPart főterének kialakítása. Az infrastrukturális munkák során 7600 négyzetméter közút épül vagy újul meg, 46 új fát ültetnek, és 60 új utcabútor létesül.

A BudaPart kétségtelenül a főváros egyik legnagyobb lakás- és irodafejlesztése lesz, amivel a tervezett toronyház kapcsán a Portfolio Ingatlan már korábban is foglalkozott.

2017.05.08 10:36 150 méter is lehetne a Kopaszi-gátra tervezett magasház

Emellett azonban a főváros más részein is egyre nagyobb számban találunk új építésű lakásokat, amikről áttekinthető formában tájékoztat a Portfolio Ingatlan adatbázisa.

Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés


Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztésEco Residence, További információkért kattints a képre!
Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés

Forrás

Főlap Ingatlan Elkezdődött a dél-budai óriásfejlesztés

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
724
Cikkmegtekintések találatai
124101

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 15 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz