Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

Több, mint 700 ezer négyzetméternyi bejelentett irodafejlesztés van jelenleg a budapesti piacon, ami azt jelenti, hogy a következő két-három évben legalább 20 százalékkal bővülhet az állomány. Ennek ellenére túlkínálattól és esetleges piaci lufi kialakulásától nem kell tartanunk, a kereslet ugyanis még mindig jelentősen meghaladja a kínálatot - mondta el a Portfolio FM & Office konferenciáján Hegedűs Orsolya MRICS, a Cushman & Wakefield budapesti irodájának Valuation Associate kollégája, és a tanácsadási, valamint piackutatási részlegének vezetője.

Rekord alacsony szinten, 9,2 százalékon áll jelenleg az üresedési ráta a budapesti irodapiacon, ami az egy év alatt jelentkező 470 ezer négyzetméternyi keresletnek is köszönhető. Új kínálatból az idei évben mindössze 110 ezer négyzetméternyi irodaterület átadása várható, 2018-ban és 2019-ben azonban ez a szám megközelíti, illetve el is éri a 300 ezer négyzetmétert. A mostani kihasználatlansági értékekkel Budapestnél egyedül Pozsonyban látunk alacsonyabb értékeket.

Ami az egy főre jutó irodaterületet illeti, Budapest a negyedik helyen áll a Visegrádi országok fővárosai között, ami szintén mutatja, hogy egyelőre nem beszélhetünk túlzásba vitt fejlesztői volumenekről. A hazai piacon a fordulat 2018-2019-ben következhet be, amikor az átadott fejlesztések már érezhetően növelhetik a kínálatot a piacon, addig azonban a bérleti díjak növekedése és az üresedési ráta további csökkenésére számíthatunk.

Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

Co-working


Az irodapiacon Magyarország mellett a világ többi részén is egyre népszerűbbek a co-working irodák, ma globálisan 14 ezer co-working iroda létezik, amikben összesen 1,5 millió ember dolgozik világszerte - mondta el Klementz Kata, a Loffice társalapítója. Míg Magyarországon összesen 30 ilyen típusú iroda működik - amiből 20 Budapesten található - addig Ausztriában 140, amiből 50 van Bécsben. A célközönségét elsősorban olyan startupok adják, akik számára fontos a megosztás-alapú gazdaság és az abból adódó költséghatékony megoldások. Emellett a flexibilitás, a közösségi terek aránya, a közösségi munkaállomások alkalmazása, és a zöld megoldások is vonzók lehetnek a co-working mellett döntő cégek számára.

Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

Éleződhet a piaci verseny?


Míg néhány évvel ezelőtt a zöld volt a hívószó, addig mostanra a co-working lett az, ami a munkaerőhiánnyal is magyarázható. Ebből is jól látszik, hogy önmagában a fizetéssel már nem feltétlenül lehet motiválni a munkavállalókat - mondta el Furulyás Ferenc MRICS, a Jones Lang LaSalle budapesti irodájának ügyvezető igazgatója.

A keresleti oldal bővülése mellett a befektetők számára alacsony tőke áll rendelkezésre az esetleges beruházásokra. Emellett az átláthatóság, az állami részvétel, a szabályozások változtatása is jelentősen zavarja a piaci szereplők tisztán látását és hosszú távú megjelenését. Magyarország a régió piacaihoz képest jelenleg hatalmas hozamprémiumot kínál, ami az idei év folyamán várhatóan csökkenni fog. A következő másfél évben az optimizmus uralhatja a piacot, ha nem következik be váratlan nemzetközi esemény, nem kell változásra számítanunk - tette hozzá a szakember.

Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

Egyelőre nem beszélhetünk túlzott fejlesztői volumenről, külső szereplők nagy mennyiségben még nem jelentek meg aktív befektetőként a piacon, a hatalmas méretű állami beruházások miatt a kapacitások lekötése miatt megemelkedő költségek azonban a bérleti díjak emelkedését hozhatják - mondta el Salamon Adorján MRICS, az Eston vezérigazgatója. Jelenleg nem lehet tudni, hogy a nagy beruházások - pl. az MNB irodafejlesztése - elszívhatja-e a bérlőket, vagy inkább egy árverseny következtében diverzifikálhatja-e a piacot.

A nemzetközi cégek számára Magyarország nem jelent nagy piacot, például a varsóihoz képest is jelentősen kisebb, így a nemzetközi fejlesztések is csak pár év késéssel jelennek meg nálunk. A mostani rekordok ellenére a következő év nehezebb lehet, a magasabb bérlői, bérbeadói és befektetői elvásárok miatt a tranzakciókra szánt energia és idő növekedése várható - tette hozzá.

Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

A budapesti piacon már az elmúlt 20 évet nézve is látható a ciklikusság. A mostani szakaszban a tranzakciók volumene folyamatosan növekszik, ami azt mutatja, hogy van igény az új irodákra. Noha a 2019 utáni időszakra még nem lehet előrejelzést adni, hosszú távon évi 300 ezer négyzetméternyi új fejlesztésre nem biztos, hogy lesz igény - mondta el Tilki Róbert MRICS, a Robertson Hungary ügyvezető igazgatója. A mostani felfelé menő kereslet lassan indult el, az ország külső kitettsége miatt pedig nehéz látni, hogy a jelenlegi optimizmus meddig tarthat ki.

Forrás

Főlap Ingatlan Óvatosságra intenek az ingatlanpiac nagyágyúi

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
718
Cikkmegtekintések találatai
121112

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz