Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Beindult a hazai építkezési láz

Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői. Az ínséges időkben leépített kapacitásokért most több szektor is versenyez. A 2017 első negyedévéről készített összeállítás szerint 458,4 milliárd forintnyi beruházás indult el az év első három hónapjában, miközben 2016 első negyedévében összegük nem érte el a 230 milliárd forintot sem - derül ki a legfrissebb EBI Építésaktivitási Jelentéséből.

A megkezdett építőipari munkák összértéke tehát egy év alatt megduplázódott, az első negyedéves új beruházások értéke közelíti a 2016-os teljes második féléves eredményt. A jelentős növekedésben nagy szerepet játszott a lakásépítési beruházások felfutása, illetve egyes kiemelt infrastrukturális projektek, valamint stadion-fejlesztések is.

Beindult a hazai építkezési láz

Megkezdett kivitelezési munkák megoszlása és alakulása, (milliárd forint, folyó áron), Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 I. negyedév


A magasépítést a lakásépítések lökték meg


A magasépítési projektek esetében 16 százalékkal növekedett az új kivitelezési munkák összértéke 2017 első negyedévére a tavalyi év azonos időszakához képest. Bár több szegmensben is visszaesés volt tapasztalható, az új lakásépítési beruházások volumene 2016 első három hónapjához képest 150 százalékkal emelkedett, így összesen 82 milliárd forint értékben indultak el projektek az idei év első negyedévében.

Nem csak a lakásépítések köthetnek azonban le sok kapacitást az építőiparban, a szintén felszálló ágban lévő irodapiacon is számos épület felhúzása vagy felújítása vette kezdetét, itt azonban az építési volumen megugrása nem most kezdődött, már a tavalyi évben is érzékelhető volt. Az idei év első három hónapjában 53 projekt indult el, ami ugyan kevesebb mint az egy évvel korábban megkezdett 88 beruházás, de az idén elkezdett projektek a tavalyiaknál jelentősen nagyobbak.

A magasépítések terén a harmadik legjelentősebb szegmensnek számító ipari épületek és raktárak esetében ugyanakkor nem tapasztalható az iroda vagy lakáspiacra jellemző élénkülés, 2007 óta először haladta meg az új irodaépítési kivitelezési munkák volumene az ipari épületek és raktárak elkezdett beruházásainak értékét. Az összegük mindössze 28,5 milliárd forintot tett ki 2017 első negyedévében.

A magasépítéssel verseng a mélyépítés


A megkezdett kivitelezési munkák összértékének növekedésében a legnagyobb szerepe a mélyépítési beruházások felfutásának volt. Az év első 3 hónapjában 254,6 milliárd forintra duzzadt az elkezdett beruházások állománya, míg a tavalyi év azonos időszakában körülbelül ennek ötöde volt az induló projektek összértéke. A jelentős bővülésben azonban egy-két kiemelt beruházás elindulása játszotta elsősorban a nagy szerepet, például megkezdődött a Puskás Stadion fejlesztése, vagy a vasútfejlesztések között elindult a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal építése.

Budapest környéke húzza a beruházásokat


A 2017 első három hónapjában elindított beruházások, ahogy a korábbiakban, most is erőteljes területi különbségeket mutatnak. A beruházások jelentős része, 75 százaléka a Közép-Magyarországi régióban kezdődött el. Ebben azonban szerepet játszott, hogy a korábbiakban már említett nagy beruházások pont Magyarország ezen részén indultak el.

Rohamtempóban épülnek a lakások


Az új lakásépítési beruházások növekedése jól mutatja, hogy a tavaly év eleji áfacsökkentést követően nagy erőkkel meginduló tervezés után az elképzelések jelentős része kivitelezési fázisba lépett. A számokból az is látszik, hogy az elkezdett projektek nagysága növekedést mutatott, a projektek száma ugyanis csökkent, miközben az összértékük nőtt.

Beindult a hazai építkezési láz

Lakásépítési aktivitás, (milliárd forint, folyó áron), Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 I. negyedév


Az idei első negyedévben 93 lakásépítési projekt vehette kezdetét, az új építések illetve a nagyértékű felújítások összesen közel 82 milliárd forintból valósulhatnak meg. 2016 eleje óta így összesen közel 560 négy lakásosnál többet tartalmazó lakásépítési vagy felújítási projekt indulhatott el, melyből 411-et az új építések tettek ki.

Beindult a hazai építkezési láz

Sport és egészségügyi célú beruházások


A Puskás Ferenc stadion építése, illetve az egyéb stadion beruházások kapcsán a sportberuházások az egyik nagyon jelentős tétellé léptek elő az építőipari megrendelések között. Csak a Puskás Stadion 140 milliárd forinttal növelte a megkezdett beruházások összértékét az idei első negyedévben. De szintén az első negyedévben kezdődött meg az Illovszky Rudolf Stadion építése valamint a Magyar Futball Akadémia Centrum felhúzása is, melyek összértéke meghaladja a 16 milliárd forintot. A 2015 óta megkezdett jelentősebb sport és szabadidős projektek összértéke 261,5 milliárd forintot tett vagy tesz ki, vagyis az összes új kivitelezési munka 8,5 százalékát.

2012 és 2015 között számos kórház rekonstrukció vagy építés zajlott Magyarországon, a legtöbb projekt 2015-ben fejeződött be. 2016-ban már jóval kisebb volumenben indultak el fejlesztések, illetve a befejezett projektek összértéke is csökkent. Az idei év első negyedévében ugyan valamivel magasabb volt az elkezdett építések volumene, de a 2014 - 2015 negyedéveit jellemző összegektől messze elmaradt, és ugyancsak ez jellemzi a befejezett projekteket is. Összesen 9 milliárd forint értékben adtak át beruházásokat, melyből azonban a Semmelweis Egyetem Korányi projekt Központi Betegellátó Épületének kivitelezési költsége közel 8 milliárd forintot tett ki. A jelenleg is folyó legnagyobb egészségügyi beruházás a Duna Medical Center építése, mely 7,75 milliárd forintból valósulhat meg, és átadása jövőre várható.

Egy április végén megjelent kormányrendelet azonban kiemelt beruházássá minősíti a budapesti kórházak felújítását. Az Index információi szerint az Egészséges Budapest Program alapján 24 helyen indulnak meg fejlesztések az elkövetkező években. Ugyan az erről szóló koncepciót a kormány még nem fogadta el, ez az első konkrét jele annak, hogy megkezdődhetnek az átalakítások. A 2025-ig megvalósuló kórházi fejlesztések teljes költsége elérheti a 600 milliárd forintot.

Forrás

Főlap Ingatlan Beindult a hazai építkezési láz

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
724
Cikkmegtekintések találatai
123882

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 79 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz