Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Mitől lesz okos egy város?

A smart city projekt nem csak az okos "kütyüket" jelenti, egy város akkor lesz "okos", ha a benne élőknek meg van a képessége, hogy ezeket az újításokat használják is. Szintén fontos, hogy egy megoldás csak akkor lehet smart, ha látszik az időbeli megtérülése is - hangzott el a Portfolio Smart City 2017 konferenciáján.

A konferencia első paneljának beszélgetői a városok fejlődéséről beszélgettek, melynek keretében Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség miniszter-helyettese, parlamenti államtitkár elmondta, hogy a Modern Városok Program keretein belül 150-180 milliárd forint jut közvetlenül smart city fejlesztésekre, melyek jelentős része már előkészítés alatt áll, vagy már a tervezés is elkezdődött. Mint kitért rá, alapvetően a városok döntik el, hogy pontosan mit és hogyan fejlesztenek, milyen smart megoldásokra van szükségük és nem Budapestről kell ezt megmondani.

Külön kiemelte a társadalmi egyetértés fontosságát, mivel az olyan megoldás, aminek nincs társadalmi támogatottsága az kudarcra van ítélve.

A miniszter-helyettes elmondta továbbá, hogy el kell engedni azt a szempontot, hogy a legolcsóbb megoldások a legjobbak, mivel nem biztos, hogy a legolcsóbb beruházás tényleg a legolcsóbb lesz. Inkább ezek helyett azokra kell koncentrálni amelyek a lehető leghamarabb kitermelik saját költségeiket. Véleménye szerint nem lehet okos egy olyan megoldás, ahol nem látszik a megtérülés. Szintén kitért arra, hogy a leszakadó régiókat csak akkor lehet fejleszteni, ha van olyan központjuk, amely helymegtartó erővel bír.

Véleménye szerint, a városok felé terjedő migrációt nem lehet megállítani. A külföldre történő migráció esetében pedig elmondta, hogy nem az a káros , hogy elmennek a fiatalok, hanem az a kérdés, hogy hogyan tudunk olyan viszonyokat teremteni amivel később hazacsábíthatóak.

Mitől lesz okos egy város?

Alföldi György DLA, a BME Urbanisztika Tanszékének egyetemi docense részéről elhangzott, hogy a megyei városok nagy erőkkel próbálják a smart programokat összerakni, és vizsgálják hogy ezt hogyan tudják beilleszteni az egyéb városfejlesztési terveikbe. A szakember véleménye szerint, ha egy megyei jogú város eddig nem gondolkodott smart city fejlesztéseken, akkor szinte már el is késett. Most már mindenkinek el kezdenie ennek a beépítését. Az okos városság azonban egy gyűjtő fogalom, nem csak az okos "kütyüket" jelenti, hanem azt is, hogy a városban és polgáriban meg van a képesség is ezek használatára. Alföldi György szintén elmondta, hogy bár a megyei jogú városokat kell fejleszteni, de országos szinten hatalmas szakadék van a különböző részei között, szintén szükség van az elmaradottabb térségekben élő emberek képességének fejlesztésére is.

Garamvölgyi Balázs, vezető tőkepiaci tanácsadó véleménye szerint Kecskemét nagyon jól áll a smart city megoldásokban, egy korábban körülbelül 200 projektet tartalmazó lista szűkítése után kerültek kiválasztásra a megvalósítani tervezett beruházások. A vizsgálat során azt néztek meg, hogy a nagyon jó ötletek közül melyek azok, amik gazdaságilag is megtérülnek. Olyan projektek kerültek előtérbe, melyek a lakosságnövekedést is szolgálják.

Kiss Ákos, az MKB Consulting Kft. Strukturált Projektek Diviziójának vezetője szintén a kecskeméti tapasztalatokról beszélt, mint elmondta az ingegrált városfejlesztési stratégia mentén vizsgálták a projekteket, mely után végül a 12 elemből álló csoportot kiválasztották. Az egyik legnagyobb kérdés a döntés során az volt, hogy ezek hogyan lesznek a magánbefektetők számára vonzóak. Mint megemlítette, a lakhatási kérdések megoldása érdekében, bérlakás-fejlesztési program indul, de lesznek infrastrukturális fejlesztések is illetve energetikai fejlesztések is megvalósulnak utóbbiak a megújuló energiára koncentrálnak majd.

Mitől lesz okos egy város?

Forrás

Főlap Ingatlan Mitől lesz okos egy város?

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
727
Cikkmegtekintések találatai
126394

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 110 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz