Ingatlan Hírek

Colosseum Ingatlan Debrecen
Ingatlan közvetítés és Értékbecslés

Olimpia nélkül is megépül az olimpiai stadion

Hiába vonta vissza Budapest a 2024-es olimpiai pályázatát és hiába nincs napirenden sem a 2028-as, sem a 2032-es nyári olimpia esetleges megrendezése úgy tűnik, hogy mégis megépítik a játékokhoz szükséges létesítményeket - írja a Magyar Nemzet.

A tervek szerint elsőként a Budapest Atlétikai Stadion készülhet el, amelynek helyszíne a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros területet lehet. A telek korábban a Wing tulajdonában állt, ahova az ingatlanfejlesztő egy ezer lakásos projektet tervezett 130 ezer négyzetméternyi irodával, de végül ez nem valósult meg.

Olimpia nélkül is megépül az olimpiai stadion

Forrás: Facebook Budapest 2024


A stadion megépítésével a kormány célja a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport számára magasabb színvonalú szolgáltatások nyújtása, az olimpiai felkészülés sportszakmai feltételeinek biztosítása, egyes sportágak elterjedésének és hozzáférhetőségének javítása. A nyílt pályázatot nem uniós forrásokból kívánja finanszírozni az állam. Az, hogy a beruházást mégis megvalósítják, azért is érdekes, mert a IX. kerület jelenleg is hatályos településfejlesztési stratégiája a területtel, mint lehetséges ingatlanfejlesztési helyszínnel számol.

Forrás

Főlap Ingatlan Olimpia nélkül is megépül az olimpiai stadion

Domain név eladó!

Érdeklődni illetve ajánlatot tenni e-mail-ben lehet:

iroda @ colosseumingatlan.hu

vagy a

Kapcsolat Menüben


Animált felhőkép

Felhőkép

 

Hőtérkép

Oldal Találat

Látogatók
1
Cikkek
861
Cikkmegtekintések találatai
178991

Előrejelző oszlop

Ki olvas minket

Oldalainkat 69 vendég és 0 tag böngészi

Hírdoboz